nem igazán látok... könnyeimmel küzdök... nem történt semmi baj. sőt, igazából boldog vagyok! nagyon is!
Van családom, hozott és választott is... és vannak testvéreim... és van 1 csöppnyi egység, aki még ártatlan. Tiszta a szíve, nem zavarja össze semmi és én vagyok a legnagyobb testvére! Volt egy hétvége, mikor egy napot nálam töltött... nem kell különösebb dologra gondolni, csupán elmentünk korcsolyázni... Boldog volt! Boldogan siklott a jégen, mert tudta, hogy két testvére is vigyáz rá... A legnagyobb, legerősebb és a nővére is, aki mellett oly sokáig élt... s most, most tudtam meg, hogy milyen érzés nagynak és erősnek lenni!
Annyi hibát vétettem, annyira távolodtam el olykor a családomtól, hogy néha már az az érzésem volt, nincs is... Többnyire a saját utammal foglalkoztam, nem nézve mit is teszek valójában... Holott ott vannak emberek, akik szintén feltétel nélkül szeretnek, mindegy mennyire rossz vagy jó az, aki vagyok... A lényeg, hogy vagyok, hogy hozzájuk tartozom és hogy élek... Fájó felismerés, de tudom mit kell tennem! Tudom mit veszítettem el az évek alatt... De ennek vége!
Történt ami eddig történt, volt ahogy volt... nem számít! Most van szükség rám, ránk, rájuk! Most kell elkezdeni rendbe hozni a dolgokat, mert később már nem lesz lehetőség rá!
Még mindig folynak le a könnyeim az arcomon és még mindig szorít a szívem, hogy hogy tehettem ezt velük és saját magammal?! Azt hittem, megvagyok nélkületek is... Tévedtem! Hatalmasat... S most, hogy megnőttem, tudok tenni értetek... Azt hiszem... itt az ideje változtatni...
Szeretlek Titeket!
