Lassan ideje lenne egyes dolgokban elfogadnom a sorsom, vagy utam, vagy minek nevezzem ezt a katyvaszt magam körül, mert bármennyire is erősen tartom magam megfogadott és írott vagy éppen íratlan szabályaimhoz, kurvára lehetetlen betartani őket. Szétnézve magam körül, mindenhol ugyanazokat az újra és újra felbukkanó, véget érni nem akaró harcokat látom, és hogy őszinte legyek, már baromira elegem van belőle. Most ez nyavalygásnak is tűnhet, de valójában nem az. Már megénekeltem hőseposzban százszor, hogy erős vagyok, hogy úton vagyok, hogy tudom hová tartok, de ha jobban belenézünk a dolgokba, soha az életben nem tudtam, hová vezet egy egy út. Egy ponton elveszett a cél, mert amit ismertem, már rég elhagytam. A kezdetekkor felállított követelményeket, melyeket én határoztam meg, rendre túlszárnyalta minden és nagyon nem tudtam, s most sem tudok, mit kezdeni az utána következő részekkel.
Most kell megint túllépni dolgokon, az események saját medrébe kicsit beletiporni, hogy felkavarjam a megrekedt vizet. Ha csak addig jutok, amit mondtam, hogy akarok, soha nem lesz jobb... és képzeld, ennél jobbat akarok! Többet szeretnék, tovább szeretnék menni... többet szeretnék látni, tapasztalni, érezni, érinteni... egyszerűen más kell, máshogy... ez ÍGY nem megy már sokáig... sajnálom...
