Magányomban forgolódva, fejem a párnába fonva
hallgatva a hallhatatlant halandóként elhaladva
hallom saját szívem meztelenségében visszhangozni az ismeretlent...
az érzést ismerem, szavaim elhalva is ismerősek
szövegben talán erősek mégis rámismerhet pár ismeretlen ismerős...
jó lenne nem alva járni, hanem alva hallani leheleted hangjait
még akkor is ha nem tudom ki leszel s mindegy is. talán ha itt leszel
karommal fonom át derekad s életed fonalát csomóznám mikor nyakad csókolnám
felébredés helyett édes álom reggel lehet bármi én most nem kelek fel!
