Mondd, miért vagy a barátom? Mi olyan fontos, hogy még mindig vigyázol rám? Mit tettem, hogy így alakult? Ne érts félre, KÖSZÖNÖM, hogy ezt teszed. Igen, szükségem van a pofonjaidra és a bölcsességedre. Szükségem van a nevetésedre, a lököttségedre és úgy össz-egészében rád. De miért alakult így? És vajon meddig tart? Kicsit megomlottam igen, de ez várható is volt. Mégis Te vagy az egyetlen támaszom, mert nem maradt igazán más... Mégis Te vagy, aki felé kiáltok... segíts... még ha a hangom el is hal... még ha nem is hallod... Köszönöm, hogy nem hagytál magamra! Nem tudom, mivel érdemeltelek ki, de a legnagyobb megtiszteltetés! Ígérem, én is vigyázok rád! Amennyire tudok... Amennyi erőm van...
...
2012.09.10. 21:43 [Noise]
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://noise.blog.hu/api/trackback/id/tr444767432
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.