Fejem lángokban áll. Szemeim izzanak és a bosszúvágy benzinjét szívom magamba. Olyat tennék veled, mint még senkivel. Bántanálak. Könyörtelenül. Minden porcikádnak szenvedést okoznék mellyel másban valaha is kárt tettél.
Korlátaim és törvényi megkötések láncolnak a székhez melyben éppen ülök. Vaskos bőrszíjként feszül tág, pattanásig telt erektől remegő karomra. Az köt meg, ami téged nem. Ami neked nem számít, engem elhatárol tőled. Pedig ha tudnád mire lennék képes veled, kúszva menekülnél a föld alá.
Soha nem akartam még ennyire felsérteni valaki bőrét. Látni, érezni, szagolni a vérét s beteg mosolytól remegő szájszéllel élvezni a fájdalmat... Ha szét is szakadnék közben, akkor is kiélném a fájdalmat rajtad, amit tőled kaptak mások. Nem félek tőled. Soha nem is tettem és nem is fog megtörténni. Ha mégis szembe kerülünk egyszer, te nem fogod tudni ki vagyok. Azt sem, hogy mi következik. Csak én. De neked akkor már késő lesz... túl késő... Ezt ne felejtsd el soha!
