Nem titkolom, ma is, minden nap eszembe jutsz. Ha meglátom a naplementét, ha meghallok egy adott hangot, ha ránézek valamire, ami közös emlék, azonnal bevillan a szívembe, ami történt. Nem, ez már nem szerelem... letisztulni látszik az egész katyvasz bennem, s túllátok a homályos dolgokon. Mégis fájó dolog ez. Az emlékek fájó képként gyúlnak újra lángra, s veszítenek fényükből. Lehet, könnyebb lenne feledni mindent, mi történt, de sehová nem vezetne és csak újra elkövetnék én is egy hibát. Barátságot NEM áldozunk fel! Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nagyon erősen és tudatosan kell gondolni a jövőre, a tévedés minden lehetőségét kizárni... ilyen pedig nem létezik...
Megtenném e újra? IGEN! Az ölelésedet sosem fogom feledni. Minden este eszembe jut, eszembe kell, hogy jusson, hisz jót tettél velem! Már nem háborgok, hogy így alakultak a dolgok, csak remélem, többé nem kell átélni ezt az érzést... egy barát elvesztését... Mert ez az ami maradt a végén... Az űr, amit senki más nem fog tudni befoltozni. Jöhet bárki, szerethet és szerethetem bárhogy, egy barátot nem tudok elengedni...
Gondolatok egyben, érzések dobozban, mégis csak állok, és nézek visszafelé, hátha még egyszer visszanézel te is... Hátha egyszer újra találkozunk s helyrehozhatjuk amit most elrontottunk. Jó utat és sok szerencsét BARÁTOM! Remélem, valamikor az utunk során még összefutunk egy ölelésre... mert egy maradt bennem számodra... ami csak a tiéd...
