Bár a múltkor arról szólt a fáma, hogy elfáradtam. S valóban így van... de mi a pihenés lényege? Hogy feltöltsön energiával? Hogy kipihenjem magam? Akkor mi van, ha nem a pihenés tölt fel, hanem pont az, mikor nincs megállás? Ha pont az kell, amit a pörgés adhat meg?
Nos, úgy fest ez tesz rendbe. Igen, húzom a melót, mert muszáj csinálni. Igen, megy a rohanás, a pörgés és mégis több erőt merítek belőle, mint abból, amit a menekülés közben találok.
Voltam lent, voltam fent, mindkét végletet ismerem, de egyik sem hagy megnyugvást. Valahol középen keresem az utat. Sőt, a középutat keresem, mert talán még soha nem jártam ott. A napok rohannak, de néha megállok és csak figyelem továbbszaladni az időt.
Az élet érdekessége :) miközben e sorokat kezdtem el gépelni, történt valami... apró hülyeség a szürkeségben, de ez is feldobja a napot... mire jók a kollégák, az ebédszünet, a közeli go-kart pálya, és 4 kellően őrült ember... nos igen, így is lehet, így is kell. A lehetőséget nem hagyjuk újra elmenni. Élni kell. Amennyire lehet. Olykor meg-megállni, pihenni, de nem feladni...
