Itt az ideje választanom. Merenghetek a múlton és saját buta korlátaimmal körülvéve topoghatok egy helyben, vagy szembefordulhatok azzal, ami vár rám, és belerohanhatok abba, ami előttem van. Mivel ez az élet elég egyszerű, nem marad választás. Vissza nincs út. Előre menve lehet, hogy sok küzdelem vár rám, de ezt kaptam. Ideje élnem is vele. Ha magamért nem teszek igazán, mily képmutatás a másokért tenni akarás?! Semmi értelme úgy menteni másokat, ha magam sem tudom megmenteni. Így hát, előre! Tudom, hogy ezernyi apró és sok nagy csatát kell megvívnom, mire eljutok oda, ahová mindig is éreztem, hogy tartozom, de ahogy egy filmben is mondták, "a harcos cserélhet fegyvert, de szívet nem..."
Eddig óvtam mindenkit, ismerőst, ismeretlent, barátot, ellenséget... Túl kell lépnem ezen... Hiszen tudom, nem menthetek meg mindenkit, még ha olykor a szívem szakad is bele, s tudom, úgyis meg fogom próbálni... Túl könnyű lenne, ha nem így nézne ki az utam... De így néz ki. Addig harcos a harcos, amíg el nem fogadja az útját. Amint elfogadta, már nem harcol tovább... és vége... megszűnik a küzdeni akarás, a szem elhalványul, a lélek elcsendesedik és a helyét átveszi valami, valami ami üres... az eddigiekkel való szembefordulásom viszont ennek az ellenkezője! Tudom, erős vagyok. Tudom mit és hogyan kell tennem...
Most lettem újra egész... felébredtem! Nézz a szemembe és lásd, amire végig kíváncsi voltál! Nézz a szemembe, ha mersz!
