Éppen, hogy nyitva van a szemem. A kávém mellettem gőzölög... várok... Az ablak nyitva, a csípős téli levegő áramlik be. A felkelő nap vörös fénye megvilágítja a tájat. A velem szemben lévő tíz emeletes panelház sem tűnik betonkalitkának, inkább egy szép, izzó lámpaoszlop fényeit öltötte magára most... reggel van. Fogy a kávém, ébredek én is. Hangosodik a város. No nem nagyon, csak egy kicsit. Lassan, nyugodtan. Fejemben még az éjjel képei keringnek és minden hosszan elnyújtott pislogásnál újra látom az álmok darabkáit. Jó kedvem van. Szép a hajnal. Morcosan pattog a konvektor, ahogy próbál meleget csinálni a hűvös levegőből... lehet le kellett volna kapcsolnom, amíg nyitva az ablak, de nem nagyon foglalkozom már vele... úgyis mindjárt becsukom... Álmos vagyok. Kókadtan nézem a képernyőt, ahogy próbálom a szavakat egymás után rendezni... a fejem már ébren van, csak én mélázok még el egy kicsit... Nem sietek sehová...
Szorgos nap lesz a mai. Tennem kell a dolgom, mint mindig... közben nézelődök... mit is kell még csinálnom?! Az álmos bágyadtságból lassan kikecmergek, s átveszi a helyét a napom megtervezése... Közben a kezemre pillantok... hmmm... egészen szépen gyógyul... Nem gondoltam volna, hogy valóban helyre jön ennyi idő alatt... Még fáj... de majd elmúlik... S azonnal beugrik, miért is keltem fel ilyen korán... Jön a mosógépszerelő... Banális butaság így szombat reggel, de az élet része... Aztán, ha megvan, irány mordor... Jelenleg az egyetlen dolog, ami lecsendesíti csapongó, zaklatott elmém, ha szerelhetek. Ha csinálhatom az autót. Az autóm. Imádom. Csak becsukom a garázs ajtajait és minden gond, baj, kívül marad. Már mosolygok. Tudom, hogy nyugodt órák várnak rám ma is... s ezért már megérte felkelni... Felkelni azért, hogy azt csinálhassam, amit imádok. Amit egy életen át tudnék csinálni, mert megtaláltam magam benne. Na ezért érdemes végignézni a felkelő napot, érdemes az álmokból kilépni s ébren tenni az álmodért... Ezért vagyok fent, ezért nézem az álmos várost, mikor még én is álmodok...
