Gondolatok fejből és szívből

Ma nem koptatom feleslegesen a betűket... beszéljenek helyettem ők...

Mondd, miért vagy a barátom? Mi olyan fontos, hogy még mindig vigyázol rám? Mit tettem, hogy így alakult? Ne érts félre, KÖSZÖNÖM, hogy ezt teszed. Igen, szükségem van a pofonjaidra és a bölcsességedre. Szükségem van a nevetésedre, a lököttségedre és úgy össz-egészében rád. De miért alakult így? És vajon meddig tart? Kicsit megomlottam igen, de ez várható is volt. Mégis Te vagy az egyetlen támaszom, mert nem maradt igazán más... Mégis Te vagy, aki felé kiáltok... segíts... még ha a hangom el is hal... még ha nem is hallod... Köszönöm, hogy nem hagytál magamra! Nem tudom, mivel érdemeltelek ki, de a legnagyobb megtiszteltetés! Ígérem, én is vigyázok rád! Amennyire tudok... Amennyi erőm van...

Nem titkolom, ma is, minden nap eszembe jutsz. Ha meglátom a naplementét, ha meghallok egy adott hangot, ha ránézek valamire, ami közös emlék, azonnal bevillan a szívembe, ami történt. Nem, ez már nem szerelem... letisztulni látszik az egész katyvasz bennem, s túllátok a homályos dolgokon. Mégis fájó dolog ez. Az emlékek fájó képként gyúlnak újra lángra, s veszítenek fényükből. Lehet, könnyebb lenne feledni mindent, mi történt, de sehová nem vezetne és csak újra elkövetnék én is egy hibát. Barátságot NEM áldozunk fel! Ahhoz, hogy ez megtörténjen, nagyon erősen és tudatosan kell gondolni a jövőre, a tévedés minden lehetőségét kizárni... ilyen pedig nem létezik...

Megtenném e újra? IGEN! Az ölelésedet sosem fogom feledni. Minden este eszembe jut, eszembe kell, hogy jusson, hisz jót tettél velem! Már nem háborgok, hogy így alakultak a dolgok, csak remélem, többé nem kell átélni ezt az érzést... egy barát elvesztését... Mert ez az ami maradt a végén... Az űr, amit senki más nem fog tudni befoltozni. Jöhet bárki, szerethet és szerethetem bárhogy, egy barátot nem tudok elengedni...

Gondolatok egyben, érzések dobozban, mégis csak állok, és nézek visszafelé, hátha még egyszer visszanézel te is... Hátha egyszer újra találkozunk s helyrehozhatjuk amit most elrontottunk. Jó utat és sok szerencsét BARÁTOM! Remélem, valamikor az utunk során még összefutunk egy ölelésre... mert egy maradt bennem számodra... ami csak a tiéd...

Itt fekszem újra egymagam... Megszoktam, hogy a dolgok mindig ide térnek vissza. Hogyan is lehetne másképp, ha egyszer így is kezdődött el?! Cikáznak a gondolatok, érzések. Meg-megnézem őket, de különösebben egyik sem tud felzaklatni. Számítottam erre. Reméltem, hogy nem jön el az a perc, hogy túl tudjuk élni, de nem sikerült. Nem tudok mit tenni. A te döntésed volt. Az én véleményem csak egy elhaló visszhang a háttérben, ami azt ismételgeti, nem így kellett volna lennie... De mégis így lett. Sajnálom nagyon! Bármit megtettem volna, ha kéred... bármit... Így is kénytelen voltam milliószor átlépni saját határaimat, belebukni érzésekbe és diszkomfortos szituációkba keverni önmagam. Megtettem, mert ezt éreztem helyesnek. Te pedig döntöttél. Úgy, hogy útjaink különválnak. Nem értek egyet, de elfogadom. Tudnék mást tenni?! Harcolhatnék, de nem látom értelmét... Már késő...

Most pedig búcsúzom. Mint eddig soha, most sem akarok semmi rosszat neked. Sőt! Azt kívánom, hozd rendbe hamar, ami elromlott benned és találj valakit, aki még boldogabbá tesz! Kérlek, találd meg az örömöt saját létezésedben és az úton, amin végig kell menned! Remélem, tudtam valamit adni, ami segíthet az életben s valójában nem volt hiába ez az időszak. Most ugyan magadra maradtál, de egyedül is meg tudod csinálni! Minden jót neked, s Köszönök mindent! Légy jó!

Ég veled!

Nap mint nap hozunk meg döntéseket. Kisebbeket, nagyobbakat... mindannyian. Muszáj. Erről szól az életünk. Próbálunk az adott pillanatban a lehető legjobban dönteni. Az, hogy mi vezérel minket egy-egy döntés meghozatalánál, már változó. Van akit a kapzsiság, van akit az önzés, akit a szeretet és van, akit a boldogság utáni vágy irányít. Egy dolog biztos. A döntés pillanatában sosem lehetünk biztosak abban, hogy jól döntöttünk e. Utólag fog kiderülni. Mintha egy szakadékba néznénk fentről. Nem tudjuk milyen mély is valójában, míg le nem megyünk, s fel nem nézünk.

Olykor azonban előfordul, hogy később felmerül a gondolat, "talán mégsem döntöttünk jól?"... Idővel kiderül minden. Csak sajnos addigra az azt követő események már meghatározóak lehetnek, s olyan dolgokat veszíthetünk el, ami már fontos vagy jó lenne. Tehetünk róla. Mi döntöttünk így. Ha már meghoztuk a választást jó és rossz közt, ha már elindultunk egy úton, nagyon fájdalmas tud lenni, visszatérni egy adott pontra. Mérhetetlen fájdalmat okozhatunk vele magunknak és másoknak is. Csak, hogy tiszta legyen, ez is egy újabb döntés! Ami megint nem tiszta, hogy mi lesz vele... Elveszíthetünk valamit vagy nyerhetünk vele egy értékesebb, szebb dolgot, ami talán végig ott volt a szemünk előtt, de nem akartuk vagy nem tudtuk észrevenni, mert nem álltunk rá készen az előző helyzetben. De akkor is jól döntöttünk!

Akkor, abban a helyzetben az volt a legjobb, amit tehettünk. A legjobb, amit kihozhattunk egy lehetőségből. Felesleges lenne bánnunk, hiszen tökéletesen cselekedtünk. De eljött egy pont, ami egy újabb döntést szült, egy újabb lehetőséget a bukásra vagy a felemelkedésre... Rajtunk múlik, hogyan élünk vele, hogy mit tudunk kihozni belőle. Csak okosan kell csinálni. Vagy ésszel, vagy szívvel... De tudnunk kell, mit okoz... csak így lehetünk jók. Erről szól ez a játék...

Beszéljetek egymással! Figyeljetek oda egymás szavára, hangjaira, szívének dobbanásaira és testének minden apró rezzenésére! Vegyétek észre egymást! Hogy mit akarhat, mi az, amit nem mer mondani. Nagyon fontos a beszéd, hisz vannak dolgok, melyeket nem lehet egyszerűen testtel, érzésekkel megmutatni. Az apró pici félreértések viszont lehetőségeket vesznek el. Olyan dolgokat, melyet feltölthetnek és sugárzóvá tehetnek egy sötét, magányos éjszakát is.

Egyedül lenni nem jó. Erre mindenki rájött már az oviban is. Főleg akkor nem jó, mikor lehetőség lenne azzal az emberrel lenni, akit szeretünk, akibe szerelmesek vagyunk. De a rosszkor bezárult száj kipukkantja a lehetőségek lufiját és nem marad semmi más, csak a fülben visszhangzó durranás... hogy hogy lehettem ilyen hülye...

Együtt jobb és könnyebb! Ha kimondod mit akarsz, tudni fogja mire vágysz, ha kimondja mire vágyik, tudni fogod mit akar. Csak ne hagyjuk elveszni a lehetőséget, mert az többet érhet mindennél! Együtt pedig a legveszélyesebb dolog is a legcsodálatosabb pillanat lehet. Csak merd kimondani amit nem mertél! Csak mondd... hogy hallhassam...

Nyugodt teliholdas este van... Ma született meg bennem az elhatározás, hogy újra billentyűket koptassak és kiírjam magamból azokat a dolgokat, amiket máshogy nagyjából nem tudnék kiadni. Nem rossz dolgok ezek, csak az ember fiát arra nevelik sokáig, hogy feleslegesen és mű erős legyen, ne beszéljen az érzéseiről, mindig sziklaszilárdan álljon a talajon, bármennyire is mozogjon az. Sajnos ezzel együtt jár az is, hogy elfelejtünk látni, érezni és megtapasztalni olyan dolgokat, amik végig ott vannak a szemünk, szívünk előtt és csodálatosak.

Sok minden változott az elmúlt években. Megtanultam értékelni a pillanatot, megtanultam a várakozást és a vágyakozás fontosságát. Hogy nem lehet mindent, mindig, azonnal... sokat lehet szenvedni ezek miatt, de minek is tennénk? Nem jobb inkább azt nézni, hogy mennyit lehet tenni a dolgokért, mire a végére érnénk?! Voltam jó kapcsolatban, hasznos kapcsolatban és rengeteg rossz kapcsolatban. Mindegyikből tanultam valamit. Mondhatnám, hogy én szegény, hogy széttéptek, de csak annyit tudok mondani, hogy most is itt vagyok! Élek! Érzek! S imádom ezt az állapotot!

Lássuk a ma estét... Van kb 32°C a lakásban, kint meg kb 27-28... ki is nyitottam az ablakot, s mielőtt elkezdtem volna írni, kiültem a kis tégla társasház ablakpárkányára... Rálátni az előttem lévő parkra. Jó kis hely, főleg ilyenkor. Nyugodt, csendes, nyári... Gondolatok jönnek és mennek közben az agyban, érzések rohannak át a szíven és meg-megállok néhánynál. Mi is az, amit az enyémnek mondhatok... Van egy csodálatos barátnőm. Vannak barátaim. Közeliek és távoliak egyaránt. Köztük vannak olyanok, akikért bármikor tűzbe tenném a kezem, ugranék utánuk 2 ernyővel a kezemben, hátha rájuk tudom adni az egyiket. Van a családom. Olyan amilyen, de szeretem Őket! Ezekért az emberekért az életemet is odaadnám bármikor, ha szükség van rá. Nagy szavak, de Ők tudják, hogy gondolom...

Hogyan jutottam idáig? Hosszú és érdekes történet... A lényeg, hogy megmutatták nekem, mire képes a szív. Hogy mindenhonnan fel lehet állni, lehet azt mondani, hogy eddig ez volt s ne tovább! Azért felkelni hajnalban, hogy lásd a napot felkelni, azért kockáztatni, hogy láss egy csodálatos naplementét, azért tenni, hogy boldog lehess újra! A legfontosabb amit megtanultam mégis az, amiért élni érdemes. Ez pedig nem más, mint maga az ÉLET. A nagybetűs, a zajló, az izgalmas... az igazi! Azért boldognak lenni, mert élsz. Nem másban keresni az örömöt, hanem magában az örömben lenni. Egy szép táj, egy vidám társaság, egy csodálatos pillanat. Aki csak a kifogásokat keresi, az sosem lesz igazán vidám. Aki a lehetőségeket, az viszont mindig meg is fogja találni. Nos, itt tartok most. Keresem a lehetőségeket. Régóta nem éreztem így. Olyan dolgokat szabadított fel ez az időszak, amikre nem hittem volna, hogy a képesség még egyáltalán meg van bennem. Ehhez el kellett törnöm milliónyi helyen, majd újra felépítenem mindent, ami nem volt a helyén. De most a helyén van, s ezt köszönöm NEKTEK! Nektek, akik segítettetek visszatalálni a helyemre!

Köszönöm és jó éjt!

Noise